Ugorjon a fő tartalomhozAkadálymentesítési információ

Járatok Madridba

A legjobb mód ennek a kozmopolita városnak a megismerésére az, ha utánozza a helyieket Madrid utcáit járva, már a járata megérkezésétől kezdve. A madridiak (Madrileños) híresek energikusságukról, így Önnek is sok energiára lesz szüksége, ha meg szeretné ismerni a város által kínált csodálatos dolgok legjavát.

A vibráló spanyol főváros igazi megtapasztalásához nagy étvágyra is szükség van. Lehet, hogy a reggelt már a Mercado de San Miguelben fogja kezdeni a helyi ízek kóstolgatásával, délután a Prado Múzeum művészeti kiállításait tekinti meg, este pedig beleveti magát Madrid hírhedt éjszakai életébe, amit tapas-eszegetéssel és bárok felkeresésével tölt a fényűző Gran Vía környékén, és másnap folytatja ezt egy újabb reggelizőhelyen.

A reggelit, mint az összes többi étkezést is, ebben a városban nagyon komolyan veszik. A gasztronóia a kultúra egyik legfontosabb része itt, talán még jobban is, mint Spanyolország bármely más területén. Ami azt illeti, Madridban található a világ legrégebbi étterme, a Restaurante Botín, amely 1725 óta működik. E kis történelmi ritkaság megismerése mellett Európa egyik legizgalmasabb étteremkínálatának végigjárásába is belevetheti magát, ahol élete legjobb fogását fellelheti itt akár egy Michelin-csillagos séf menüjében vagy egy kis büfé tapaskínálatában.

Talán azért is annyira kiváló az ételkínálata, mert Madrid nemcsak méretében Spanyolország legnagyobb városa, de összetételében is a legsokszínűbb. A világ minden részéről (Latin-Amerikából, Afrikából, Ázsiából és Európa többi részéből) is érkeztek ide letelepedők, és ez a kulturális olvasztótégely egy izgalmas utazási célpontot teremtett.

A legnevezetesebb látványosságok azonban spanyol eredetűek, így a Prado Múzeum, a Picasso Múzeum és a legendás flamenco szórakozóhely, a La Solea, hogy csak néhányat említsünk.

Tervezze meg utazását

Felvétel dátuma - Időpont
Leadás dátuma - Időpont

Indítsa el foglalását az emirates.com oldalon és gyűjtse a Skywards Mérföldeket partnerünkön, a CarTrawleren keresztül, akivel közösen több mint 1700 nemzetközi szolgáltatót kínálunk Önnek és több mint 145 országban, több mint 50 000 helyszínen biztosítunk nagyszerű árakat.

Úti céljaink Spanyolország területén
Spanyolország
Nem tud választani egy tengerparti üdülés és egy városlátogatás között? Szálljon fel egy Barcelonába tartó repülőgépre, és mindkettőt egyszerre megkapja.